Egy James Wiley nevű fiatal
vett egy telket, hogy odaköltözzön. Annyit tudott a helyről, hogy már több
épület is állt a telken, illetve egy nagyobb parkoló is található volt rajta.
Mivel ő egy új családi házat
szeretett volna építtetni, így felszedette a parkoló betonját, eldózerolta a
házat és a melléképületet, hogy tiszta lapról kezdje meg az építkezést.
Kitalálta, hogy arrébb fog
állni a ház, mint ahol a korábbi épület volt, és elkezdték az alapozásnak való
lyukakat kifúrni, kiásni (ugye az USA-ban jellemzően beton cövekek az alapok,
ezekre az alap oszlopokra fektetik a ház alapjaként szolgáló gerendákat és úgy
húzzák fel rá a fa elemekből épített falakat).
Ám a fúró megakadt az egyik
alap ásásánál. Nem volt mit tenni, nekilendültek ásókkal és lapátokkal és mikre
bukkantak:
egy irgalmatlan nagy tömbbe
összerakott, litográfiai kőtáblatár-walhallára
Hát volt egy kisebb
meglepődés, főleg, amikor elkezdték jobban körülhatárolni és kiderült, hogy
több 10 tonna litokőről van szó, kb 2m mély gödrökben!
Ráadásul több táblán még rajta
volt a legutóbb lenyomtatott kép kőrajza is, így lehetőség nyílt lenyomtatni
azokat újra, oly sok, föld alatt töltött év után.
Mikor James utánajárt a dolgoknak, kinyomozta, hogy a kövek az egykor ott üzemelő ohioi American Artworks nyomda tulajdonában voltak, és amikor átállt a nyomda az újabb technikákra, a rengeteg kövük egy részét „elégették” (kiégették mésznek!!!), egy részét pedig egy lebontásra ítélt épület alagsorában halmozták fel, majd a felépítmény bontása után lebetonozták azt parkolónak.
