TypoTrafik: az Anger - második felvonás

a császár új ruhája

Egy ilyen felújítás előtt a legnagyobb kérdés (a hogyan rakjuk össze?-n és a minden megvan hozzá?-n kívül) az, hogy milyen szintre és milyen módon újítsuk fel. Egy muzeális gépet már illik eredeti állapotba hozni, de én annyira nem rajongok a skanzen hangulatért, szóval azért valami csavart szerettem volna.

Nagy, nehéz vas, tehát a fekete szín marad. Nyomokban még látszottak - bár megsötétedve - az eredeti piros csíkfestései, sőt, az egyetlen neten fellelhető példánnyal összevetve láthattuk azt is, hogy eredetileg vékony vonalak voltak rajta, nem olyan centis sávok, mint ahogyan egy múzeumban látható.

Külön szép volt, hogy előtűntek az öntési hibák, lyukak a vas elemeken, amik ma már külön szépségként hatnak, amolyan technikatörténeti pikantériák, így szerettem volna, ha ezek is megmaradnak. Persze, a bécsi készítők igyekeztek leglettelni mindent (ezt néhol elég sziszifuszi módon), és ez nem egyszer abban nyilvánult meg, hogy 1-2mm vastagon volt bevonva és síkra csiszolva a gép. Aki javított már karosszériát, vagy bútorált asztalt, szekrényt, és azon glettelt, az tudja, hogy azt később visszaszedni nem olyan izgi, ezért elsőre szépen és kellően kevés anyaggal jó megcsinálni… na, Bécsben ezt tudták, de mivel akkor még nem volt autótuningoló műsor, ahol mindent csúcsra „pimpelnek”, így a munkás urak többek között ilyen gépeken tombolták ki magukat. Acélerős glett, vastagon és szinte észrevehetetlen símaságban.

Úgyhogy ezek fényében döntöttünk:

- marad a fekete festés, de matt tónusban

- le kell szedni a glettet (a további lepergés és az öntvény hangulat miatt is)

- 100%-ban vissza kell festeni a piros ornamentikát rá, de fényes festéssel, hogy frissebbnek hasson

- 1 plusz minta kerül rá

40 napos tisztító böjt

Akkor nekiláttunk a vakargatásnak. Drótkefék, acélspaknik. Szerencsére hőlégfúvózni meg kromofágozni nem kellett a vázat (utóbbit csak kiröhögte volna a régi festék), azt elég volt mechanikailag letisztítani, de a festékezőművet, festékadagoló vályút, festékező tányért bizony kromofágozni kellett.

És az az élmény, amikor lemállik az emberről a vegyvédelmi kesztyű… :) … az valami csodás. Hát még az, amikor óhatatlanul (és hülyeségből) a csupasz kézzel kromofágozás miatt majd 2 hétig a bőrbe ívódott festéket kell habkövezni.

De megérte!

Minden tühtig lett, elkezdtük a festést és az ornamentikázást. Fanni időnként elmorzsolt 1-1 könnycseppet, de végül meglettünk vele.

Kis érdekesség, hogy az elejétől kezdve gyűjtöttük a leszedett retket, számfüggő vagyok, ez van. És az derült ki, hogy csak 20dkg-val több koszt szedtünk le róla, mint amennyi festéket vittünk fel rá. Bár azt megjegyezném, hogy régen nem alapozós festékkel operáltak, hanem a glett anyagába kötött bele az amúgy hígabb festék (ezért is glettelték anno mindenhol le). A festés csak esztétikai szempont volt, míg ma a korrózióvédelem a fő cél vele.

Ugyanezért van, hogyha lepattint valaki véletlenül egy régi tárgyat, akkor sárgásfehér felületet talál a festés alatt. Na az a glett!