az Anger tégelysajtó

a gép története

Josef Anger 1837-ben született, a mai Csehország területén, majd lakatos lett Bécsben.

1852-ben elkerült az USA-ba, ahol a New York-i Singer varrógépgyárban helyezkedett el. Itt aztán annyira kitanulta a gépgyártást, hogy tervezett is egy saját gyártmányú Anger varrógépet, sőt, 1883-ban díjat is nyert vele. Belevágott a gépgyártásba is, ám 2 évvel később a rossz gazdasági helyzet miatt feladta gyárát és visszatért Bécsbe.

Itt aztán megalapította üzlettársával a Maschinenfabrik Anger und Müller Hernals-t, melyben eleinte varrógépeket, majd nyomdagépeket kezdtek készíteni. Aztán mikor kiszállt mellőle Müller Hernals, akkor átkeresztelte a vállalkozást Nähmaschinenfabrik Josef Anger-re, majd mikor fiai is csatlakoztak hozzá, akkor jött létre az Anger & Söhne.

Amúgy munkatársainak saját lakótelepet építtetett és alapítványon keresztül támogatta a rászoruló iskolásokat.

  

node hogyan is került hozzánk

Arról már volt szó, hogy egy kósza netes keresés kapcsán bukkantunk rá véletlenül. Mikor lefixálódott, hogy a miénk lehet és beszereztük a cseregépet, akkor indult a procedúra. Leutaztam a géphez, ahol az egykori tulajdonossal szétszereltük. Egy ekkora gépnél ez mindig izgalmas, mert minden csavarja konkrétan valahova tartozik, nem feltétlenül lehet újra összerakni a hosszú évek alatt összecsiszolódott részeket, ha más sorrendben, már elemekkel épül össze újra. Szóval folyamatos fotózás és tempo-tempo-tempo, mert nem volt sok idő rá.

Természetesen a gép emeleten volt, így onnan egyesével kellett lehozni minden részét, a vázat, a tégelyeket, a lendítőkereket, stb.

De az izgalom nem állt meg ezen a ponton. Ugyanis a helyén, ahol addig állt, éppen felújítási munkák zajlottak, így komoly rizikó volt, hogy nehogy lába kéljen 1-1 darabjának. Főleg úgy, hogy a szállításra előkészítve, az ajtó mellett kezdtük raklapra tenni, és onnan csak 10m volt a szabad ég. Úgyhogy beálcáztuk egy sittes-kukás halomnak.Szóval azokon az éjszakákon, míg a szállítók fel nem vették én nem nagyon aludtam.

De szerencsésen megérkezett hozzánk, lerakták az udvarra…

  

a lépcsők

Az örök ellenségeink. Mert milyen egyszerű lenne az élet, ha a műhelybe csak maximum egy enyhe rámpa vezetne és nem 4+4+1+3 lépcsőfok, kanyarokkal. Úgyhogy raklapokon át, darabonként nekiindultunk és bevonszoltunk mindent, pontosan ugyan annyi idő alatt, mint amennyi alatt szétszedtük.

Persze, Fanni igazán akkor mordult be, amikor rájött, hogy a „bevisszük simán” alatt én azt értem, hogy ő nézi, amint én huzigatom-pajszerezem az elemeket vietnámi papucsban.

a pillanat, amikor Fanni rájön, hogy ő nem cipelhet