Honnan indultunk - az
ötlet
Még úgy 3 évvel ez előtt, 2012 telén kószáltam a neten és
nézelődtem mindenféle grafikai fórumokon. És így bukkantam rá több olyan
névjegykártya nyomatra, amik nagyon megtetszettek és felspilázva mutattam
Fanninak, hogy „Nézd! Nekem kell ilyen névjegy, ilyesmit szeretnék magamnak is!”.
Nagyjából így indultunk!
De, hogy pontosan mi kell egy ilyen elhatározáshoz? Miért
tűnik logikusnak saját nyomdát összehozni egy névjegy elkészítéséhez, mintsem
valahol elkészíttetni? Miként lehet egy ilyen hirtelen ötletet megvalósítani?
Hát, leginkább 3 dolog kell hozzá.
kellően kell hinni
abban, hogy bármi lehetséges, ha eléggé akarja az ember
Nekünk 3 év kellett ahhoz, hogy eljussunk az indulásig.
Rengeteg anyagot olvastunk el, kb 16 gép fordult meg a kezeink között, közel 3
hónapot (értsd 1080 órát, 3 x 30 x 12 órát) töltöttünk csak a felújításokkal,
javításokkal, festésekkel és szerelésekkel és 5x koccintottunk olyan szerzeményekre,
melyek egy életben maximum 1x jönnek szembe a szerencséssel.
De a lényeg, hogy bízni kell abban, hogy ilyen ritkaságok
manapság is jöhetnek szembe!
nem szabad megijedi a
félelmetesnek látszó dolgoktól
Mint például 450 kiló vas öntvény műhelybehurcolásától, mielőtt
jön az eső. Vagy nem kell félni attól, hogy úgy vásároljon az ember egy gépet,
hogy arról csak egy 800x600 pontos képet látott és 1300km-re van tőle. Ugyanis máshogyan
sajnos nem megy.
Ebben a közösségben kevesen vannak még kevesebb gépre,
eszközre, és ezért általában mindenki korrekt mindenkivel, hiszen valahol
mindenkin múlik a szakma túlélése. 1-1 nyomdagép, 1-1 fabetű szett szét
lángvágózása, szétszórása, elkallódása 1-1 technikatörténeti relikvia
megszűnését jelenti. És itt minden ilyen relikvia, ezért pedig megéri kockázatot,
áldozatot vállalni vagy felkötni a nacit és nekimenni a munkának.
akármennyire is az
ellenkezőjét mutatják a körülmények, pozitívan kell állni a jövőhöz és bízni
magunkban
A legnagyobb nehézséget egy ilyen magasnyomó műhely
összerakásánál (és a hasonló projecteknél) egyfelől természetesen a
beleinvesztálás jelenti, és itt nem is elsősorban az anyagi része az érdekes,
hanem a munka és agyalás. Minden minőségi eszköz már antik, sorbanállás van 1-1
kézi sarokgömbölyítőért vagy plakátnyomó gépért. És ha még hozzá is jut az ifjú
nyomdász egy ilyen ritkasághoz, szinte mindig javításra szorulnak a portékák. Namost
a javítás alatt nem azt kell érteni, hogy 3 csavar hiányzik a 4-ből, hanem azt,
hogy egy alkatrészt öntödében újra kell öntetni és marógéppel beállíttatni. Ami
nem a szombati barkácsprogram vagy IKEA bútor összeszerelés kategória, hanem az
’értsd-meg-a-gépet-és-találd-ki-a-hogyant’ verzió. És ez egy alapabb
felszereltségnél is elég hosszadalmas, nehezen kalkulálható és véletlenszerű
folyamat.
Másfelől az nagyon nehéz, hogy rajtad, vagy ugye esetünkben rajtunk
kívül szinte minden ismerősünknek őrültségnek tűnik a nyomdaépítés, de
legalábbis lutrinak, hóbortnak, stb. Hiszen piackutatás és hatáselemzés nélkül
ki fektetne be egy ötletbe? Eleve ki fektetne be bármitis bármibe az azonnali
meggazdagodás ígérete nélkül? Vagy miértis vállalkozna Magyarországon az ember,
ha nem kopasz?
Csupa tutimegmondás vett körbe minket is, és ilyenkor nagyon
nehéz ezekre reagálni, hiszen 1., van reális kockázat, de az nem az és nem
feltétlenül akkora, mint amiről beszélnek mások 2., olyanok szoktak
leggyakrabban „hozzászólni” az önmegvalósító ötletekhez, akik nem nagyon
önmegvalósítottak még soha.
Persze, ahogy alakulnak a dolgaink, azért úgy csöndesednek a
hangok. Én ezt úgy fogom fel, hogy ez egyféle próbatétel, ha ennek dacára is
megy, akkor bőven jó! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.